Tartalom: 1. Láng Zsolt, Mircea Cărtărescu i-je 2. Lázár Balázs, Közben – A 80 éves Bertók Lászlónak  

„Hűs, dobott csillagok, Kiktől szemem káprázik, Hol marad legkülömb Társatok, Testvérem, a másik?” (Ady Endre, Az egyenes csillag) Költői kérdésnek tartják sokan a címben megfogalmazottat, mint jelenlegi tudásszintünkön megválaszolhatatlan dilemmát.1 Ez a téma szorosan összefügg az élet értelmével kapcsolatos elképzeléseinkkel. Épp ez utóbbi – mindenki számára egyénenként is fontos gondolatkör – miatt lenne jó tudni; vajon élet-idegen univerzumban jelentünk meg véletlenszerűen, az anyagi világ változásainak kuriózumaként, vagy az okok törvényszerű sora, esetleg célirányos program eredménye az emberiség megjelenése. Nem kell sem hívőnek, sem valamely SETI-program részvevőjének lenni, hogy ezek a kérdések érdekeljék az embert még akkor is, ha a kutatás eddig nem járt eredménnyel. A földönkívüliek létének minden eddigi bizonyítéka és cáfolata megkérdőjelezhető, így egyelőre hit kérdése, hogy létezőknek gondoljuk…

Nekrológ helyett Többször tanácsolták nekem életem nehéz időszakaiban, hogy fogjam fel kalandnak azt, ami történik velem. Hankiss Elemér is bölcsen kalandnak tekintette tudósként és közéleti szereplőként elviselt megpróbáltatásait. Az emberi kaland című könyvében az emberiség történetéről osztja meg velünk gondolatait; az emberi kultúra kalandos változásáról, és a változásban a maradandóságról. Hankiss Elemér úgy tekint az emberiségre, mint egy idegen világba csöppent közösségre, melynek minden törekvése arra irányul, hogy számára élhetővé tegye a fenyegető környezetet. Ez az igyekezet nem csak a föld és eszközök megmunkálását, házak építését, egyszóval a fizikai világ átalakítását jelenti, hanem a kultúra szóval jellemezhető szimbolikus formák kialakítását. „… az ember nem tud élni anélkül, hogy ne fejezze ki magát [szimbólumokban]. A különböző kifejezésformák [vagyis a különböző szimbolikus…

Egyre gyakrabban jut eszembe egy régi iskolai élményem. Az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályába jártam, amikor számtan órán egy alsó tagozatos tanítónő helyettesített, és az egyik feladat során 0,6-et osztva 0,2-del 0,3-et kapott eredményül. Meglepődtem, és kezdtem magam kényelmetlenül érezni, végül jelentkeztem, és szóltam, hogy 0,6-ben a 0,2 nem 0,3-szor, hanem 3-szor van meg. Ezzel elszabadult pokol. A tanítónő szörnyülködött, hogy mondhatok ilyet, az osztálytársaim is nekem estek, hogy kitűnő tanuló létemre hogyan tévedhetek ekkorát. Én pedig egyre jobban elképedtem, és bizonyításul több ötlettel álltam elő; például szorozzuk be az osztandót és az osztót tízzel, és utána végezzük el az osztást. Mindhiába, mert a számtan szabályrendszerét átfogalmazták a kívánt hamis eredmény eléréséhez, én pedig nem tudtam meggyőzni senkit. A…