A filozófia válságáról

„Egy filozófiai igazság, egy probléma megoldása persze lehet érvényes, ám ha az, akkor csupán egy játékon, egy kultúrán belül, egy közös vagy egyéni célra vonatkoztatva. Ennél egyszerűen képtelenség tovább menni, hiányoznak az eszközeink, hogy egy olyan utat nyissunk, mely túlvezet a gondolkodásunkat alakító nyelven, a véletlenszerű kulturális normákon vagy a gyakorlati parancsokon.”
/Leszek Kolakowski, Metafizikai horror/

A címben feltett kérdésre a saját válaszom nem titok, hiszen ezt a honlapom nyitó oldalán is megfogalmaztam, mégis érdemes róla néhány szót ejteni, mert nagyon eltérőek a vélemények ebben a témában, és a saját megközelítésem is magyarázatra szorul a kevés visszajelzés alapján. Apropót adott e cikk megírására az is, hogy most hallgatok a YouTube-on egy előadás-sorozatot „Témaválasztási dilemmák a 21. századi filozófiában” címmel, amelynek tárgya szintén a filozófia mibenléte és a filozófia válsága.

A filozófia kapcsán is megkerülhetetlen a régi görögökre való hivatkozás, akiknél a kezdetek kezdetén még nem váltak el a természettudományok a filozófiától, azaz a „bölcsesség szeretetétől”, és természetfilozófiaként egységes egészet alkottak, a világnak egy olyan képét, amelyben harmonikusan illeszkedtek össze a tudott részek a teoretikus kiegészítésekkel. Többek között ezért tartom a filozófiát a világról alkotott képnek, világképnek, amelyben ott és akkor, jól vagy rosszul egyesül az alkotójának, a filozófusnak/természettudósnak a tudása és a hite a világról. Így tulajdonképpen azt tartom helyesnek, ha bizonyos értelemben visszatérünk a filozófia gyökereihez. Több filozófus is úgy gondolja, hogy a filozófia válságának oka ...

A teljes szöveg PDF-ben itt található.