Avagy művészet és teremtés

Ismét Vörös István cikke¹ késztetett írásra. Első indíttatásként azért, mert nem értek egyet a cikk lehangoló, és alapjaiban igazságtalan indító gondolatával:

„Közismert, hogy a magyar költő tágít, bővít, hozzátesz (vagyis költ), egyenesen hazudik, amit még Arany János is hitelesít („Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak!”), a német viszont tömörít. A költészetre igaz dolgokat gyakran hajlamosak vagyunk az irodalom alapvető jellemzéseként is felfogni. A magyar költő (író) hazudhat, a német pedig sűrít, összefoglal. És még mi akarjuk, hogy a költőink világviszonylatban is elismertek legyenek?”

Amint tovább olvastam az írást, egyre több példáit találtam a verbalitás csapdáinak, hogy miképp lehet téves következtetésre jutni pontatlan szóhasználatból, vagy hibás feltételezésből. Nézzük hát, miképp látom én a művészet és a teremtés viszonyát.

_____________________________

¹ Élet és Irodalom, FEUILLETON - LXV. évfolyam, 50. szám, 2021. december 17.;
https://www.es.hu/cikk/2021-12-17/voros-istvan/arany-janos-unokai-avagy-a-lirafordulat.html

A teljes cikk PDF-ben itt található.